Sokunk nagy kedvence a Párisi udvar a város egyik legszebb, legkülönlegesebb épülete, melyet belül és kívül egyaránt érdemes megcsodálni. Hacsak nem rohanok nagyon, mindig bekukkantok, vagy átsétálok. 

Pár éve kívülről is alaposabban szemügyre vettem, és akkor vettem észre, hogy hihetetlen, szürreális mázas kerámia figurák díszítik az oldalát, melyek kis réseken keresztül bújnak ki az épületből. A Jégbüfé előtt felnézve a legizgalmasabb, már-már Alien filmeket idéző, ámulatba ejtő a látvány.

Szomorú látni, hogy az udvar elhagyatott, sötét, koszos, húgyszagú. Ha azt mondom, jobb sorsra lenne érdemes, akkor nagyon finoman fogalmaztam. Más európai városokban is láthatunk hasonló épületeket, Milánóban, Rómában, Barcelonában. Ezeken a helyeken azonban belül csodás, fényes üzletek és kávézók vannak, emberek nyüzsögnek és pezseg az élet.

Az első ehhez a helyhez köthető emlékem valamikor a rendszerváltás idejéről való, akkor még volt bent néhány bolt, talán emlékeznek néhányan, a nagy hologrammos, ahol a kirakatban egy hatalmas háromdimenziós pók volt – igazi nagyszám azidőtájt. De volt táska-, könyvesbolt, és utazási iroda is. Ez utóbbinak sajnos még ma is látható nyomai vannak, az iroda egykori helyén ma is IBUSZ táblácskák díszelegnek, még a külső homlokzaton is, a Petőfi Sándor utca felőli sarkon (gondolom, ott lehetett a bejárat, bár erre már nem igazán emlékszem).

Igazából nem értem, ha megnyitáskor kötelezni lehet egy céget, hogy mindenféle formai, anyagi és szakmai elvárásnak megfeleljen, akkor miért nem lehet a zárást – csődeljárást is néhány alapvető dologhoz, például az épületen elhelyezett táblák eltávolításához kötni. Miért nézzük még 20 év után is rég nem létező cégek poros, pókhálós, rozsdás tábláit, kiégett neoncsöveit? (nemcsak itt, máshol is) Vagy ha már ez így van, a főváros, vagy a kerület miért nem gondoskodik ezek leszereléséről, és a műveletek kiszámlázásáról (már amennyiben persze még van kinek)?

Visszatérve az udvarhoz, nem nagyon értem a Kígyó-udvar nevű formációt sem, amely egy kis folyosón köti össze az udvart a Haris közzel. Ennek a stílusa egészen más – bár erről lehetne vitatkozni, hogy szép-e vagy sem, szerintem izgalmas látvány a fehér lemezes álmennyezet, mára igazi retró ez is. Azonban a két stílus találkozása – noha alapvetően kedvelem, ha különböző stílusok keverednek – itt borzalmas. Azt hiszem a leginkább az zavar, hogy ebbe az egzotikus, keleties, kézműves, finom látványba valami olyan türemkedik be megállíthatatlanul és bántóan durván, amely színben, anyagban és formailag egyáltalán nem passzol.

Jó lenne valamiféle rehabilitáció – de ebbe bele sem merek igazán gondolni... Lehetne mondjuk, hogy az egész udvart felújítják, az üzlethelységeket kiadják, és a Kígyó-udvar felőli kaput valamilyen optikai tuninggal eltüntetik – oly módon, hogy az átjáró megmaradjon, látványa azonban ne zavarja az udvar összképét. Gyanítom, hogy ennek realitása mostanában igen csekély, illetve, hogy mindez összefügg azzal az egyszerű gyakorlati ténnyel, hogy ki az aktuális tulajdonos, és hogy neki milyen tervei vannak (és milyen anyagi fedezete).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.