Cikkünk folytatása:

A Ráday utca 14. lakói valami egészen különlegessel készültek, egész napos programsorozattal, koncerttel, filmvetítéssel, irodalmi köszöntővel, na és persze kávéval, teával, sütivel.

Mikor megérkeztünk, az udvaron már jó néhány érdeklődő összegyűlt, vegyesen a ház lakóival, akik közül sokan korabeli jelmezeket viseltek, viccesen mai darabokkal kombinálva. A program három órára egy trükkös performanszt ígért: „Vissza” Egy nő, egy férfi és a fehér lepel címmel, erre nagyon kíváncsiak voltunk. 

Az előadók Domonkos Ágnes és Mykola Bondarchuk egy lepedő segítségével egy pár élettörténetét mesélték el, előadásuk egyszerre volt nevetős és drámai, elgondolkoztató és érthető, látványos és még a házhoz is köthető, remek választás egy várhatóan vegyes összetételű közönség előtt.

A performansz után az udvarban felállított büfében lehetett kávézni, süteményezni (hiperolcsón) és a lakókkal, előadókkal beszélgetni.

Érthető módon, emelkedett hangulatban jöttünk el.  

Utolsóként, vasárnapi napon, a Király utca 67. szám alatti házat látogattuk meg, a látnivalók itt is izgalmasnak ígérkeztek. A ház második emeletén megnyitottak az érdeklődők előtt egy eredeti méreteit, térbeosztását és nyílászáróit megőrző 167 négyzetméteres lakást, mely valójában egy használaton kívüli, kiürített iroda volt. Sokan lakunk/laktunk belvárosi, az esetek többségében leválasztott lakásban, így nagyon érdekelt, milyen is lehetett egy eredeti lakás, hogyan is képzelték a tervezők ezt annak idején. Hozzáteszem, a közel százhetven négyzetméter az már egy elég szép méretes lakásnak mondható, a következőket tapasztaltuk: hatalmas tágas előszoba, az innen nyíló cselédszobával, a hagyományos konyhával, melynek eredetileg külön bejárata is volt a folyosóról, és a szokásos egyéb mellékhelyiségekkel. Az előszoba végén nyílt két külön bejáratú, hatalmas szoba, az egyiken keresztül még egy tágas szoba, ez egyébként megközelíthető volt az előszobából a fürdőn keresztül is. Nos, ez a Király utca, elég zajos, nem is feltétlenül a város legjobb környéke, de azt el kellett ismernünk, a lakás adottságai kitűnőek voltak.

Ezután lementünk a pincébe, ahol a ház látványosságát, a száz éves nyomásfokozó szivattyút lehetett megnézni (ugyan magyar állapotokat hűen tükrözné, de nem, már nem üzemel) valamint Budai Zsolt János üvegművész „Fénylények” üveglámpa kiállítását. Szintén a pincében egy másik teremben borkóstoló volt, és egy nagy asztalra kirakott cementlap minták közül lehetett választani, vajon melyiket is láttuk fent a házban a függőfolyosó burkolatán. Persze, hogy nem tudtuk...

Itt a délután folyamán még versmondást és további programokat ígértek, egészen biztosan jól sikerültek azok is.

A két nap alatt nagyon megszerettük ezt az ünnepet. Jó volt látni, hogy nem csak az idős lakók, hanem a fiatalok is aktívak és lelkesek, örömmel nyitják meg ezeket a szép és értékes házakat az érdeklődők és kíváncsiskodók előtt. Jó lenne, ha ebből hagyomány lenne, igazi értékeken alapuló és értékteremtő hagyomány.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.