Nem mindig könnyű az elmúlt évtizedek funkcionális építészetét megítélni, egy azonban biztos, ennek is megvan a maga esztétikuma és stílusa. A budapesti aluljárók többsége a hetvenes években épült, különösebb építészeti értékkel nem bírnak, azonban szerves részét képezik a városnak. A kialakításuk nyilvánvalóan a funkciónak lett alárendelve, szerkezetük és formaviláguk végletesen egyszerű, burkolatként pedig általában strapabíró márványt és gránitot, helyenként mozaikot kaptak. A feljáróknál falra helyezett táblák mutatták, és mutatják ma is, hogy melyik lépcső hová is vezet.

Nos, szépek talán sosem voltak, de ma kifejezetten csúnyák. No nem az eltelt idő okozta amortizáció miatt, hanem tudatos emberi tevékenység folytán. Lassanként az üzletek, reklámtáblák veszik át a terepet, a vizuális szemét mindent eláraszt. Bármerre nézünk, boltok portékáit látjuk, tiritarka sálakat, táskákat, műanyag lábra húzott nejlonharisnyát, de még kisszéket, sőt használatban lévő felmosóvödröt is, mindezt egymás hegyén-hátán, az összkép inkább emlékeztet egy piacra, mint egy aluljáróra. A legzavaróbb talán az, hogy az árusok az üzleten kívül is felaggatják termékeiket, tábláikat, kitolják gurulós kínáló pultjukat, visszataszító zsibvásárt teremtve ezzel.

A felfordulást fokozza, hogy a szabad falakat reklámok borítják, plakátok, matricák, sőt, külön erre a célra készült fém állványokat láthatunk, melyek újabb reklámokat hordoznak, nincs egy szabad folt sem, mintha irtóznánk az üres felületektől.

A legtöbbünk talán azt gondolja, ez csak egy aluljáró, na és? Miért olyan nagy ügy ez?

Azért, mert az aluljárónak így pont az eredeti funkciója vész el, azaz a gyalogosközlekedés, és az ehhez szükséges információk megjelenítése. A tájékoztató jellegű táblákat, hogy melyik feljárat melyik utcához vagy járműhöz vezet, ebben az elképesztő vizuális káoszban alig-alig vesszük észre, ráadásul pont azok kerülnek hátrányba, akiknek a tábla fontos információval szolgál, akik nem ismerik az adott aluljáró szerkezetét.

Azért, mert még ha nem is tudatosul bennünk, a rengeteg kusza és felesleges részlet látványa fárasztó és nyomasztó, rontja a közérzetünket.

És végül azért mert, rombolja vizuális kultúránkat. Lehangoló, hogy lassan már fel sem tűnik, mennyire kusza, ronda és kaotikus mindez.

Nem az üzletek és az árusok ellen van kifogásom, sőt. Az archív fotón lévő virágos és újságos portáljai egyszerű üvegkirakatok, mely mögött minden jól látható, a bejárat felett egyetlen lényegre törő felirat van: „hírlap” vagy „virágért”. Mennyivel szebb, hívogatóbb és kellemesebb volt! Nem hinném, hogy a szépre való igény és a környezetünkről való felelős gondolkodás rendszerfüggő lenne. Nem lehetne ezt ma is így, egyszerűen és tisztán?

Forrás:

www.fortepan.hu

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.