_Manka 2011.06.21. 18:20

Ha én festő lennék...

Sokszor tűnődöm el azon, hogy ha az Élet másképp alakul, máshol, mások hatása ér, akkor vajon hol lennék most, mit csinálnék. Nem titok, a művészetek nem állnak messze tőlem, magam is tizenkét évig koptattam különböző zeneiskolák és végül a konzervatórium padsorait és koncerttermeit, tanultam művészettörténetet, apai részről csekély, de annál lelkesebb rajztudást örökölve próbálkoztam festéssel, majd a folyamatos kudarc következtében gyönyörű albumok még gyönyörűbb festményeinek másolása mellett döntöttem (lássuk be, mindenki legnagyobb örömére), kritikai érzékem pedig már egészen kicsi koromban megmutatkozott rosszul öltözött nénik és bácsik kíméletlen kifigurázásában. Szóval, ha választani lehetne különböző életek közül, amit az ember kipróbál, mert valamiért vonzónak talál, akkor én egyszer biztosan festő lennék, ebben a gyönyörű műteremházban élnék és alkotnék a Gellért-hegyen, a Kelenhegyi út és a Mányoki út sarkán.

Mindig szerettem ezt az épületet, vonzott nemcsak az a tény, hogy az általam olyan nagyon csodált szecesszió egyik gyönyörű képviselője, hanem az a titokzatos világ is, amit falai mögé képzeltem, festőkkel, modellekkel, bohém alakokkal és persze romantikus szerelmekkel. Egy olyan hely, ahol a magyar festészet legnagyobbjai is megfordultak és alkottak életük egy szakaszán, nem is szülhetett volna más gondolatokat.

Aztán felnőttként persze utánaolvastam és megtudtam, hogy ez a ház bizony nem is ide készült, hanem a hatodik kerület Kmetty utca 29-31 szám alatt lévő telekre, ám mivel a városi közgyűlés nem szavazott örök bizalmat a műteremháznak és a jövőben benne alkotó, bizonyosan léha és semmirekellő művészeknek, egy hirtelen elhatározással a Gellért-hegy oldalába helyezték át a terveket. Itt kezdődött meg az építkezés és 1903-ban át is adták a szecesszió minden jellegzetes jegyét magán viselő épületet, ahol az elmúlt hatvan év során többek közt Herman Lipót, Kerényi Jenő, Czóbel Béla és Kokas Ignác is alkotott.

Az épület, bár a 20. század hozzá sem volt kegyes, egészen jó állapotban van, a pár évvel ezelőtti sülyedést megállították, szépen rendbe hozták, legalábbis kívülről, mert bentről sajnos még nem volt alkalmam megcsodálni. Ha jó figyel az ember, akkor a hatalmas ablakokon bepillantást nyer a most is művészeknek otthont adó tágas műtermekbe, a Kelenhegyi úti oldalról például egy hatalmas szövőszék vonalai látszanak. Bár a ház közel sem mondható túldíszítettnek, a szecessziós motívumokat szépen megőrizték. Sajnálatos azonban, hogy a kert elég elhanyagolt és a kerítés is bizony foghíjas helyenként, pozitívum viszont, hogy a kapu hívogatóan nyitva áll a kíváncsi tekintetek előtt.

Vadregényes és talán kevésbé rendezett, mint amilyen megépültekor volt, a Kelenhegyi úti műteremház még mindig kitűnik szomszédai közül azzal a különös, bohém hangulattal, melyet most is ugyanúgy áraszt, mint fénykorában. Ha festő lennék, én bizony itt élnék......

A bejegyzés trackback címe:

https://bpmetropolis.blog.hu/api/trackback/id/tr513003890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.