_Manka 2011.03.02. 10:13

Kirakat

A belvárosban sétálva talán már Nektek is feltűnt, hogy milyen szép épület is áll a Nagymező utca és az Andrássy út sarkán. A ház maga nincs a legjobb állapotban, ahogy nagyon sokra még az Andrássy úton, úgy erre is ráférne egy alapos felújítás. Panka néhány héttel ezelőtt írt a Radnóti Színháznak is otthont adó szomszédos épületről, annak is gyönyörű kapujáról, én azonban ezúttal egy kevésbé szép és még kevésbé esztétikus mozzanatra szeretném felhívni a figyelmeteket a már említett sarokházzal kapcsolatban.

Nem is olyan régen még itt működött az Alexandra Könyvesház antikváriuma is, mely azóta sajnos megszűnt, ennek ellenére úgy gondolom, érdemes néhány szót szólni a képen látható, egykor az antikváriumhoz tartozó kirakat alatti falrészről. Sajnos, tapasztalataim szerint ez egy igazi magyar sajátossága a műszaki megoldásoknak, sehol máshol nem láttam még hasonlót. Azt gondolom, senki sem vitatja, hogy adott esetben szükséges bizonyos elérhetőséget biztosítani az elektromos, csatornázási és egyéb műveknek, de egész biztos, hogy van ennek egy picivel kifinomultabb módja is. Rendkívül eredeti és egyben különösen viccesnek ötletnek tartom a kis piros lakatot, mely egészen sejtelmessé teszi ezt a nagy, szürke bádogkaput, egészen izgatott lesz tőle az ember, vajon mit is rejt a mély. Az utóbbi években igencsak hányatott sorsú Nagymező utca is áldozatul esett a vad díszkövezésnek, és ez alól természetesen a „kapucska” előtt elterülő, bádog és beton kevésbé harmonikus elegyéből alkotott fedél sem kivétel, mely szintén a mélybe vezet, a kérdés csak az, miért pont így? És ha ez nem lenne elég ok a tűnődésre, akkor csak egy pillantást kell vetni a fém ajtó melletti hatalmas mészkő tömbre, mely elég esetleges pozícióban várja sorsa jobbra fordulását, mert nyilván a nagy munkálatok során valahogy kikerült a helyéről és azóta nem sikerült azt helyrehozni, a helyére tisztességesen visszatenni. Pedig a „műszaki káosztól” eltekintve a kirakat szép és igényes. Egyszerű, visszafogott fémszegély keretezi a hatalmas üvegtáblákat, az egykori antikvárium kirakata pedig sok néznivalót nyújtott az arra járónak. Persze, felvetődik a kérdés, hogy egy magát igényesnek mondó/gondoló, a kultúra egyik legfontosabb szimbólumát propagáló üzlet miért is nem tartja fontosnak, hogy ne csak belülről legyen igényes és esztétikus, hanem figyeljen jobban arra, mivel is találkozik először a vásárló, amikor a kirakatot nézegetve egyben arra is koncentrál, hogy nehogy hasra essen a fogantyúk, ajtók és fedelek kavalkádjában. Pedig szerintem az igazi igénysség valahol itt kezdődik.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpmetropolis.blog.hu/api/trackback/id/tr912702706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.03.02. 13:33:10

Szomorúan hosszú históriája van ezen épület és konrétaan ezen üzlethelyiség a fel nem újításának - is.

Lásd: www.fn.hu/hetilap/20061107/palotak_szenespince_aron/?action=nyomtat

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.03.02. 20:38:10

az az igazság, hogy nem érdemeljük meg budapestet. szerencsére a vidéki városok értékes részei többnyire szebb állapotban vannak, helyenként meg kifejezetten jóban.

_Manka 2011.03.04. 05:20:59

@városjáró: Nagyon köszönöm a linket,érdekes és mindenképp hasznos olvasmány! Az Andrássy úti paloták körüli kálvária sajnos valóban hosszú múltra tekint vissza, de bevallom, nem tudtam, hogy a ház, melyről írtam, szintén közéjük tartozik! Így már egy kicsit másképp látom a dolgot én is!

_Manka 2011.03.04. 05:27:54

@milliliteratura: Én bízom abban, hogy Budapesten is lehet változtatni azon, ami nem jó, és felhívni a figyelmet arra, ami szép és értékes, mert szerencsére abból is egyre több van!Értékelni sajnos még valóban sokan sokszor nem tudják, de hiszem, hogy idővel ez is változik! Változnia kell!