Panka_ 2011.01.23. 09:21

Folt

Elöljáróban megjegyzem, hogy az Erzsébet téri Gödör ügye lerágott csont, és nem is erre szeretném kihegyezni ezt a történetet. Mint az ismeretes, azért nincs semmiféle előrelépés, mert az üzemeltető és a főváros csatározik, kinek is lenne a feladata a Gödör közvetlen környezetének állagmegóvása, felújítása. Szerintem az egyszerű városlakót mindez nem igazán érdekli, de ugyanígy a turistákat sem, az viszont igen, hogy a város kellős közepén, a Váci utcától és a Vörösmarty tértől néhány percre, gyakorlatilag balkáni állapotokat találhatunk.

Itt azonban tényleg nem erről szeretnék beszélni, hanem a mellékelt képről, amely készülhetett volna bárhol, akár a Király utcában, vagy a város bármely más felújított területén.

Barcelonában, a Ramblas kikötő felőli végén láttam, hogy jó tizenöt centi vastag kövekkel raknak ki egy teret. Talán Budapest utcáin is lehetne egy picit erősebb, vastagabb burkolatokat használni, persze értem én, hogy ezek nem a gördeszkások számára készülnek, mégis azt gondolom, hogy mivel nagyvárosról beszélünk, ezért gördeszkásokkal és görkorisokkal is számolni kell, mint a világ minden nagyvárosában. A gördeszkás és a görkoris már csak ilyen, ahol sík útburkolatot talál, ott örömmel gurul. (kis kitérővel tegyük hozzá, Budapesten erre igencsak kevés lehetőség van, egyre több helyen van zötyögös beton-díszburkolat, még a kerékpár utakon is, görkorival közlekedni a városban szinte lehetetlen)

Az összetört kőlapokat persze javítani, pótolni kéne, de ez megoldásnak szánt foltozás azonban enyhén szólva is igénytelen. Úgy tűnik, mintha a pótlás gondolata fel sem merült volna – ez bizonyára nagyon drága lenne (persze lehet, hogy csak arról van szó, hogy ez most senkinek sem jó biznisz, nem úgy, mint a nagyobb beruházások)

Sok további taglalnivaló nincs is ezügyben, a kivitelezés ócska, a beton színe elüt a többi kő színétől, körben a többi követ is összekenték, de ezek csupán olyan kisebb pontatlanságok, amelyhez a hazai szem már régen hozzászokhatott.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpmetropolis.blog.hu/api/trackback/id/tr622606428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.