_Manka 2011.04.22. 06:30

Portál megint

Immár sokadik alkalommal kerül terítékre a pesti portál és valószínűsíthetően nem is utoljára. Ezúttal ismét a Király utca a helyszín, a cikk tárgya pedig egy olyan portál, mely annyi esztétikai melléfogást és nemtörődömséget hord magán, hogy önmagában már ez is elég sokkoló volna. Vegyünk szemügyere ezek közül néhányat!

Elsőként rögtön szemet szúr a sárga vakolaton fehérre mázolt csík, melyen helyet kap az iroda neve, gondolom azzal a szándékkal, hogy az még inkább figyelemfelkeltő legyen. Nyilván az esztétikai szempont itt sem igazán foglalkoztatta a kivitelezőt/ tulajdonost/bérlőt. Az már más kérdés, hogy ha ilyen megoldásra adja valaki a fejét, akkor legalább az óvodás emlékeit felidézhetné: vonalon belül színezzen, nem ám csak úgy össze-vissza. Aztán ott a kirakat, melyben az eladó-kiadó ingatlanokat vehetjük szemügyre: kusza és nem „felhasználó-barát”, cseppet sem segít a tájékozódásban, de emellett, talán most már meglepetést sem okozva, szépérzékünket is bántja. Azt azonban úgy érzem, meg kell jegyeznem, hogy ez a dizájn a képen látható Franchise-hálózat védjegye, minden portál azonos módon került berendezésre, így ebben az esetben ez nem a jelen üzlet tulajdonosának/bérlőjének rossz ízlését „dicséri”. Végül pedig ismét ott van a légkondicionáló, igen egyedi, bár nem épp esztétikus elhelyezéssel. Erről született már egy cikk, de itt sem tudok másra gondolni, mint arra, hogy ezt bizony még tanulni kell. Biztos vagyok benne, hogy itt is lett volna szebb, kulturáltabb és esztétikusabb elhelyezési módja a két szerkezetnek, mint azokat az ablakközbe építeni.

El kéne végre hinni, hogy az ízlés és a praktikum nem zárja ki egymást. És ha ezt elhisszük, akkor talán szépen lassan alkalmazni is tudjuk majd.

Jónéhány év távlatából határozottan kijelenthetjük, Budapest a kávézók városává vált. Nem is baj ez, a kávé jó dolog. A kávé pedig napsütéssel, szemlélődéssel, csevegéssel, esetleg ismerkedéssel egybekötve pedig maga a nonplus ultra.

Van valami, ami mégis zavar. A terasz, a pódium, a dobogó. A korlát, kötelek, nejlontető és oldalfalak, amelyek mind-mind a kávézó által elfoglalt terület kijelölésére, egyszersmind lefoglalására szolgálnak. Mindez annyira bántó, és erőszakos, hogy ahol ilyet látok, már nincs is igazán kedvem beülni. Mert az a járdaszakasz bizony nem a kávézó tulajdona a legtöbb esetben – még ha egyébként pénzébe is kerül a tulajnak.

Az az igazság, hogy más országokban, ahol legalább akkora kávékultúra van, mint nálunk – ha nem nagyobb – ezt bizony nem így csinálják. A többek között bájos kávézóiról ismert Párizsban például nem építenek teraszt, de nem ám. És Bécsben sem. Ahol nincs terasz, csak utca van meg járda, ott a kávézó kiteszi a székecskéit és asztalocskáit reggel, és beszedi azokat este. És takarít minden áldott nap, és büszke rá. A székek és asztalok mellett a járdán el lehet férni. Nálunk, hacsak nem éppen Te magad ülsz a kávézóban, máris másodrendű állampolgár vagy, akinek csendben, szerényen kell elkullogni a terasz mellett, lehetőleg nem megbámulva a kávézó vendégeket.

Pedig hihetetlen eleganciája van annak a hagyományos kávézónak, amit nálunk csak kevesen képviselnek, ahol a felszolgálók a koradélelőtti órákban feltakarítanak a kávézó előtt, majd szépen kiteszik az asztalokat, és székeket, felveszik a tiszta kötényt, majd nyitnak. A nők magassarkú cipője finoman koppan a kövön, mindennek titka van, és mindennek szépsége van.

A Tom George étterem terasza pontosan az a terasz, amely mellett földi halandó csak csendben és tisztelettudóan haladhat el. És még mielőtt bárki felhördülne, amúgy nincsen bajom a Tom George-dzsal, nagyon szép kívül is, belül is. Sőt, teljesen felesleges ugyan erről beszélni, de ha már itt tartunk, a terasz is a szebb, igényesebb teraszok közé tartozik. Mégis goromba, ormótlan, hivalkodó, és a pénz felsőbbrendűségét hirdető. Nem a pénztárca vastagságáról beszélek, nem az a baj, ha egy hely drága, hanem a gondolkodásmódról.

A Tom George láthatóan egy olyan éttermet szeretett volna Budapesten, amely kitüntetett helyen van, egy elegáns sétálóutcában, a Bazilika tőszomszédságában. Ha ez fontos a tulajdonosoknak, az is fontos kellene, hogy legyen, hogy ez így is maradjon, hogy ők is, és mindenki más is megtisztelje az utcát azzal, hogy nem épít bele a látványba, nem told hozzá – ha mégoly igényesen is – teraszt, meg műanyag sátrat (fújj) egy századfordulós épülethez.

Mindehhez persze tartás kéne, elegancia és nagyvonalúság.

Helyette van emelt fő, arrogancia és pénzszag.

_Manka 2011.04.16. 13:00

Bauhaus újra

A Bauhaus sorozat első cikkében Gerlóczy Gedeon Párisi utca és Petőfi Sándor utca sarkán álló épületéről írtam, folytatásként pedig essen szó ugyanennek az épületnek a Rumbach Sebestyén és Madách utca sarkán épült „testvér párjáról”!

A két épület valóban hasonlít egymásra, bár nyilván az elhelyezkedésüknek és ebből fakadóan a funkciójuknak is köszönhetően a Rumbach Sebestyén utcában található „kistestvér” kevésbé impozáns, és olyan gyönyörű passzázs sem épült hozzá, mint a Budapest egyik legsikerültebb modern bérpalotájaként is számon tartott Petőfi Sándor utcai eredetijéhez. A ház ugyanazokat a Bauhaus Iskolára oly jellemző elemeket viseli magán, mint a Petőfi Sándor utcai épület: szépen ívelt homlokzata arányosan tagolt, az emeleteket körülölelő erkélysor pedig még harmonikusabbá teszi a lakóépületet. Csupán egyetlen, de sajnos annál szembeötlőbb negatívumot kell megemlítenem a házzal kapcsolatban, ami fájón hasít az ember szívébe, mikor megpillantja: a tömb legfelső emeletén az ott lakók furcsa elgondolását tükrözi a kis házikó, ami talán téli kertként vagy egyszerűen csak alapterület növelésként szolgál, de legyen az bármi is, elképesztő! Nem elég, hogy egy ház a házon jelenséggel állunk szemben, de ennek egy olyan durva példájával, ami már-már bizarrnak is nevezhető. Ahogy azt említettem, ez kis fa építmény a maga gazdagon ráhagyott ereszcsatornájával, antennájával, és tujáival nem az épületet megálmodó Gerlóczy Gedeon kívánsága volt, hanem az ott lakó akciója, amire nagy valószínűséggel valaki az V. kerületi önkormányzatnál áldását adta semmi kifogásolni valót nem találva a tervekben. A kérdésem csak az lenne, hogy egy olyan épület, ami nyugodtan lehetne a világ bármely másik fővárosában, annak méltó büszkeségéül szolgálva, Budapesten miért jut ilyen sorsra?! Hogy fordulhat elő az, hogy emberek önkényesen változtatnak egy épület struktúráján, hozzátoldanak vagy épp elvesznek belőle, ahogy aktuális igényeik épp megkívánják?! Nem más ez, mint az intelligencia, a szépérzék, egyszóval az ízlés hiánya, mely sajnos olyan nagyon sok helyen utat tör magának kis hazánkban.

Remélem, egyszer valaki másnak is szemet szúr majd a Belvárosi tetőteraszra épült hobby-telek és tesz is róla, hogy oda kerüljön, ahová való!   

Cikkünk folytatása:

A Ráday utca 14. lakói valami egészen különlegessel készültek, egész napos programsorozattal, koncerttel, filmvetítéssel, irodalmi köszöntővel, na és persze kávéval, teával, sütivel.

Mikor megérkeztünk, az udvaron már jó néhány érdeklődő összegyűlt, vegyesen a ház lakóival, akik közül sokan korabeli jelmezeket viseltek, viccesen mai darabokkal kombinálva. A program három órára egy trükkös performanszt ígért: „Vissza” Egy nő, egy férfi és a fehér lepel címmel, erre nagyon kíváncsiak voltunk. 

Az előadók Domonkos Ágnes és Mykola Bondarchuk egy lepedő segítségével egy pár élettörténetét mesélték el, előadásuk egyszerre volt nevetős és drámai, elgondolkoztató és érthető, látványos és még a házhoz is köthető, remek választás egy várhatóan vegyes összetételű közönség előtt.

A performansz után az udvarban felállított büfében lehetett kávézni, süteményezni (hiperolcsón) és a lakókkal, előadókkal beszélgetni.

Érthető módon, emelkedett hangulatban jöttünk el.  

Utolsóként, vasárnapi napon, a Király utca 67. szám alatti házat látogattuk meg, a látnivalók itt is izgalmasnak ígérkeztek. A ház második emeletén megnyitottak az érdeklődők előtt egy eredeti méreteit, térbeosztását és nyílászáróit megőrző 167 négyzetméteres lakást, mely valójában egy használaton kívüli, kiürített iroda volt. Sokan lakunk/laktunk belvárosi, az esetek többségében leválasztott lakásban, így nagyon érdekelt, milyen is lehetett egy eredeti lakás, hogyan is képzelték a tervezők ezt annak idején. Hozzáteszem, a közel százhetven négyzetméter az már egy elég szép méretes lakásnak mondható, a következőket tapasztaltuk: hatalmas tágas előszoba, az innen nyíló cselédszobával, a hagyományos konyhával, melynek eredetileg külön bejárata is volt a folyosóról, és a szokásos egyéb mellékhelyiségekkel. Az előszoba végén nyílt két külön bejáratú, hatalmas szoba, az egyiken keresztül még egy tágas szoba, ez egyébként megközelíthető volt az előszobából a fürdőn keresztül is. Nos, ez a Király utca, elég zajos, nem is feltétlenül a város legjobb környéke, de azt el kellett ismernünk, a lakás adottságai kitűnőek voltak.

Ezután lementünk a pincébe, ahol a ház látványosságát, a száz éves nyomásfokozó szivattyút lehetett megnézni (ugyan magyar állapotokat hűen tükrözné, de nem, már nem üzemel) valamint Budai Zsolt János üvegművész „Fénylények” üveglámpa kiállítását. Szintén a pincében egy másik teremben borkóstoló volt, és egy nagy asztalra kirakott cementlap minták közül lehetett választani, vajon melyiket is láttuk fent a házban a függőfolyosó burkolatán. Persze, hogy nem tudtuk...

Itt a délután folyamán még versmondást és további programokat ígértek, egészen biztosan jól sikerültek azok is.

A két nap alatt nagyon megszerettük ezt az ünnepet. Jó volt látni, hogy nem csak az idős lakók, hanem a fiatalok is aktívak és lelkesek, örömmel nyitják meg ezeket a szép és értékes házakat az érdeklődők és kíváncsiskodók előtt. Jó lenne, ha ebből hagyomány lenne, igazi értékeken alapuló és értékteremtő hagyomány.

Csodás élményben lehetett annak része, aki a hétvégén csatlakozott a 100 éves házak ünnepéhez, és meglátogatott néhány ünnepelt házat.

Számomra mindig izgalmas dolog egy épületben körbejárni – főleg ha az szép vagy valamiért érdekes. Jó megismerni, hogyan gondolkozott az építész, hogyan élnek itt az emberek, milyen történetek kötődnek a helyhez. Ilyesmit az ember általában csak külföldön csinál, amikor híres építészek házait megnézi (már ahol van erre lehetőség). Jelen esetben a különlegességet a házak életkora adta, és talán még azt is mondhatnánk, hogy ezeknek a házaknak a korukon kívül nem sok különlegessége van, hagyományos, belvárosi, gangos, belsőudvaros házak, mégis, sokuk büszkélkedhet valamilyen kisebb-nagyobb érdekességgel.

Mi csak néhány helyszínen voltunk, de így is kiderült, hogy a tulajdonosok mennyire komolyan vették az ünnepet, és valóban készültek rá. Ez alkalommal profi fotós segítséget is kaptunk - innen hát a szép fotók.

Az első hely, ahová elmentünk, a Munkácsi Mihály utca 19/b. az egykori Schiffer villa volt. Az épület ma a Pénzügyőr és Adózástörténeti Múzeumnak, illetve a Vám- és Pénzügyőrség egyes hivatalainak ad otthont. Roszinszky Bella, Podmaniczky-díjas városvédő mesélt az villáról, hogy nézett ki fénykorában, miért volt az 1910-es években szokatlan és különleges az aszimmetrikus építészet, és még egy sor izgalmas kérdésről. Az épület egyébként - köszönhetően a múzeumi jelenlétnek - ma is gyönyörű állapotban van, eltekintve egy emeletráépítéstől, amely még második világháború utáni államosítások idején történt, és amely a ház külső képén sajnos sokat ront.

Mindent egybevetve és a képeket nézve azonban elmondhatjuk, hogy a ház szerencsés, mert ma olyanok használják és dolgoznak falain belül, akik értékelik a különleges környezetet, és megfelelően karban tartják azt.

Az előtérben látható lenyűgöző ólomüveg ablaktáblák a művész élet- és természetszeretetéről árulkodnak. Ugyanitt az előtérben hajdanán téglalap alakú díszkút is volt, aranyhalakkal, ezt ma már csak a burkolat egy része mutatja.

Képzeljük el, milyen különleges és felemelő érzés lehetett annak idején itt lakni, vagy akár csak vendégként megérkezni ebbe az extravagáns és modern villába.  

A szervezők a gyerekekre is gondoltak, ők a szecessziós kreatív sarokban az épület üvegablakainak díszítő motívumait mintázhatták meg.

Második látogatásunkat, a Benczúr utca 41-ben tettük, ahol az ünnep alkalmából a ház udvarán a Lelenc Kutyamentő Egyesület keresett gazdikat.

Az épület hátsó frontja és udvara kellemes egységet ad a szomszédos épületek homlokzataival. A ház jó állapotban van, sajnos a lépcsőházba nem engedtek be minket – mivel onnan irodák nyílnak. (talán az ünnep alkalmából tehettek volna kivételt) :-(

Harmadikként, a Bécsi utca 5. alatti házat kerestük fel, ez az a ház, amely a Deák Ferenc utca sarkán áll, és amelynek aljában van a Benetton üzlet, valamint a Vapiano étterem. A lépcsőházban egy hatvan éve ott élő hölgy tartott igazán informatív és szórakoztató vezetést.

Meglepő volt látni, hogy egy kívülről ennyire impozáns épület belül jóval egyszerűbb, azért persze nagyon szép. A lépcsőház előtere tágas, a helyiség közepén mozaik-szőnyeg díszíti a padlót. Kétoldalt márványpad és díszkút, az innen felvezető lépcsőt egykor kókusz-szőnyeg borította.

Szép megoldás, hogy a magas és kissé szűk belső udvarok falát fehér csempével borították be, így növelve a lakásokba jutó fény mennyiségét. Sajnos az eleve szűk udvarok egyikébe a hajdan ház aljában üzemelő kaszinó szellőző kürtőt építtetett (hullám-alumíniumból) így csúfítva az udvar képét. A kaszinó azóta rég megszűnt, a ronda kürtő maradt. Most egy másik munkálattal egybekötve talán el tudják távolítani – a ház költségén. :-( Ugyanez az udvar más problémától is sújtott, a lakó elmesélte, hogy a földszinten lévő Vapiano néhány évvel ezelőtt üvegtetőt nyitott az étterem felett található belső udvarba, arra hivatkozva, hogy ez az étterem kötelező „vészkijárata”. Hiába van zárva, az udvart masszív konyhaszag lengi be. Ráadásul nyári napokon ki is nyitják a tetőt, ami elviselhetetlenné teszi a lakók számára az udvari front használatát, a folyosóra nyíló szobákat egyáltalán nem lehet szellőztetni. Szomorú ismét csak azt látni, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni következmények nélkül.

A látogatás végén finom, házi sütésű pogácsával kínáltak minket, szomorkás hangulatban távoztunk.

cikkünket folytatjuk...

_Manka 2011.04.11. 08:00

Régi-Új

A Király utca elején, a történelmi zsidónegyed központjában áll ez a szépen és igényesen felújított épület, mely hosszú története során volt már fogadó, szegényház, lakóház, néhány éve pedig szállodaként működik. A tulajdonosok kitartását és szépérzékét dicséri, hogy a ház a különböző stílusjegyeket ízléses összhangban viseli magán, egyik sem nehezedik a másikra: késő barokk jegyek keverednek a klasszicista építészet elemivel, a homlokzatot pedig neo-rokokó stukkótáblák díszítik. A színválasztás is alkalmazkodik az épület sokszínű stílusvilágához, hűvös bézs színe és a stukkóknak háttérül szolgáló világosabb árnyalat kiegyensúlyozott, elegáns, szemet nyugtató látványt nyújt.

Ez az épület ritka és szép példája annak, hogy a műemléki védelem alatt álló házak méltó módon éljenek tovább, és alkossák szerves részét egy fejlődő, modern városnak.

A 100 éves házak weboldalán megtekinthető a házak listája, séták, programok, kerületenkénti és házankénti bontásban. Olyan épületeket nézhetünk meg ez alkalommal belülről is, amiket egyébként nincs módunk, aki kedveli a századfordulót és a szecessziót, ne habozzon, sétáljon, látogasson és ünnepeljen!

Panka_ 2011.04.05. 08:00

Tető-tér

Az ötödik kerületben, a Semmelweis utcában fotóztuk le Mankával ezt a pesti szépséget. Pontosan azt láthatjátok a képen, amit már egy korábbi cikkemben is említettem, amikor a klasszikus, nagy belmagasságú házakra standard belmagasságú emeletet húznak, illetve amikor úgy építik be a tetőteret, hogy annak megjelenése egyáltalán nem passzol a házhoz.

Valóban, itt a kettő szép kombinációja jelenik meg, a ház kapott még egy emeletet, ez ráadásul tetőnek van álcázva. Azt hiszem, nem is szükséges különösképpen részletezni, hogy mindez miért és mennyire ronda, saját szemével láthatja mindenki. Extra szépsége a történetnek, hogy elsőre feltűnik, a ház, és a megbízott tervező a ház alapterületét kicsinyelte (hiszen több eladott négyzetméterből több pénz folyik be), ezért a ráépített rész – mintha tényleg tető lenne – túlnyúlik a homlokzaton.

Az egész úgy néz ki, mintha szegény házra rábiggyesztettek volna valami óriás kupakot. Jajjj!

_Manka 2011.04.01. 20:00

Kúúúl?Neeem!

Ha nagyon absztrakt hasonlattal szeretnék élni jelen cikkem témáját illetően, úgy azt mondanám, hogy húsz évvel ezelőtt a rendszerváltással nem csak a demokrácia intézményét kaptuk ajándékba, hanem a légkondicionálóét is. És ahogy a demokrácia bizonyos mértékig szabadon értelmezett Európa e középső területén, úgy a légkondicionáló is. Mert ki látott már olyat, hogy ad hoc jelleggel mindenféle kis-és nagy szerkezetek vannak elhelyezve Pest és Buda házainak homlokzatán, fittyet hányva mindenre és mindenkire, szép érzékre és szabályozásra, mely utóbbiról gyanítom, hogy ha van is, betartatni is csak fakultatív jelleggel szokták?

Eleinte még reménykedhettünk, hogy a kezdeti lelkesedés és az ezzel nálunk törvényszerűen együtt járó fejetlenség idővel konszolidálódik és szépen lassan a légkondicionáló is megtalálja funkciójának megfelelő helyét, de sajnos nem így lett, sőt! Idővel egyre jobban elszaporodtak és mostanra olyan mértéket öltöttek, hogy bizonyos esetekben már jobban dominálnak, mint maga az épület, melyet elcsúfítanak.

Pedig légkondicionáló tőlünk nyugatra is van, ha lehet, valamivel hosszabb ideje, mint nálunk, mégis.....Nem rémlik, hogy akár Bécs vagy London utcáin járva-kelve ilyen látványba ütközött volna a tekintetem. A modern iroda-vagy lakóházakat nálunk is eleve ezzel a funkcióval tervezik és építik, a tanulnivaló mégis a régebbi épületekben rejlik. Itt úgy oldják meg a beépítést/korszerűsítést, hogy az összhangban áll az épület stílusával illetve annak környezetével. Ez nálunk valahogy még hiányzik, vajon miért?

A képen látható ház több szempontból is tipikus példája a hazai megoldásoknak. Ahogy az már több helyen is szóba került, az épület itt is csak addig lett „renoválva”, amíg a szem ellát, sajnos nem a mondás valódi értelmében, hanem a látószöget figyelembe véve....De lóg itt valamiféle vezeték is, és az egykori konvektor szellőzőjének helyén tátongó lyukat sem sikerült kulturáltan eltüntetni. De visszatérve eredeti témámhoz, vajon mi járt annak a lakástulajdonosnak a fejében, aki azt látta a legjobb megoldásnak, hogy az ablaka mellé helyezi ezt a monstrumot? Nem hiszem, hogy van erre logikus magyarázat.

Végezetül csak annyit, hogy nem magával a légkondicionálóval vagy épp komfortérzetünk kifinomultságával van baj, mert azt gondolom, ezek legalább olyan fontos, ha nem fontosabb szempontok. Azzal talán mindenki egyet ért, hogy amikor az ember a városba szorul nyáron, jó dolog a hűvös szobában üldölgélni, de azt hiszem, hogy legalább ugyanolyan jó lenne, ha a Belváros vagy a tágabban értelmezett főváros utcáin sétálva a tekintetünk is ezt a komfortérzetet tükrözné vissza szépen felújított épületekkel, kulturált megoldásokkal, szemet nyugtató homlokzatokkal. Így talán a hőség sem lenne annyira elviselhetetlen....

 

 

Hihetetlen, de igen! Az Erzsébet tér legújabb csodája az a bódé, amelynek formavilága a legbénább szoci büféket idézi, és amely minden részletében - mint önnön lényegét - hordozza az igénytelenséget.

Szigorúan funkcionalista kiadó pultját vas konzolok tartják, ránézni sem jó, rákönyökölni is csak némi társaság és alkohol ellenében éri meg. A tetőzet ormótlan, de a lábazat sem különb, a sarokillesztésénél az előzetes számítások szemmel láthatóan némileg pontatlanok voltak. A vízszintezési módszer szintén hagy maga után kívánnivalót, kábé annyira kifinomult, mint a falusi vurstlik és céllövöldék bódéinál, igaz, azok nem is hivatottak többre, minthogy a falu szélén, egy mezőn álldogáljanak.
Hangulata, belvárosi jellege szikrányit sincsen. Az egész igénytelen, rideg, a legolcsóbb alapanyagokból, sufni módon összerakva.

2011-ben, a belváros kellős közepén.

_Manka 2011.03.22. 19:33

Trópus Pesten

Van a Bajcsy-Zsilinszky úton, közel az Arany János utcai metrómegállóhoz egy különös hely, egy kis trópus Pesten. 'Pálma Gyümölcssziget', hirdeti a büszke cégér, és aki ezen felül még szereti a vizuális megerősítést, annak ott a gyönyörű, valódi műpálma, pontosabban egy műanyag cserépbe rögzített banánfa. Persze, szigorúan kikötve, nehogy elvigye a belvároson gyakran végigsöprő trópusi szél vagy netán egy banánfára vágyakozó honpolgár.

Szeretném leszögezni, hogy nem az üzlet nevéből szeretnék viccet csinálni, mert nincs abban semmi rossz, ha egy kis egzotikum kerül a szemünk elé a banánon és ananászon kívül, a gondom a megvalósítással van; a dizájnnal, vagyis annak a hiányával; a sehol meg nem jelenő, ergo a vásárolni vágyó számára nem létező kínálattal, ami egy zöldség-gyümölcs üzlet esetében elég nagy gond. Csúnya és igénytelen megoldás a nálunk sajnos olyan nagyon elterjedt, de esztétikailag elfogadhatatlan boka-zokni effektus, vagyis az, hogy egy épület csak szemmagasságig van kifestve, épp olyan színűre, ami az adott üzlettulajdonos ízlésének megfelel, ám a legtöbb esetben sem a kérdéses házzal, sem pedig annak környezetével nincs összhangban. Lehangoló a járólappal kirakott lépcső és házfal, illetve a gigantikus, nagyon piros és természetesen pálmákkal dekorált 'Nyitva' felirat. Végül pedig ott vannak az egymásra rakott műanyag rekeszek és a lépcső alján elhelyezett hamutartó, mely utóbbi persze kizárólag az üzletben dolgozók „kényelmét” szolgálja. Kész szerencse, hogy kínálat híján nincs mit összefüstölni....

Az elénk táruló kép tehát kaotikus, kusza, minden ízlést és koncepciót nélkülöz. Pedig az üzletben és a hozzá tartozó portálban jóval több lehetőég rejlik annál, mint amit mutat. Ha megnézzük a talán kirakatként is funkcionáló ablakot (ami egyébként nagy betűkkel hirdeti a napi friss zöldség-gyümölcs kínálatot!), az előtte elhelyezett, nyilván a kínálatot felvonultatni hivatott állványt és megpróbáljuk elképzelni, hogy tele van szebbnél szebb, finomabbnál finomabb gyümölccsel és zöldséggel, ha meghagyjuk a banánfát a Pálmaháznak és az egészséges életmód jelképének számító finomságok mellől kiiktatjuk a hamutartót, egész gusztusos kis portált kaphatnunk. Az üdítő márkát hirdető cégér sajnos adott, az már más kérdés, hogy épp ilyen kell-e ide.

Ez a portál sajnos tipikus esete annak, amikor ízlés és adottság messze elkerüli egymást. Talán érdemes lenne szem előtt tartani, hogy a kevesebb néha több. ...

Alig egy hónappal ezelőtt tettem egy bejegyzést parkolóautomaták és az azokon elhelyezett reklámok kapcsán, most azonban olyat láttam, ami mellett nem mehetek el szó nélkül.

A második kerületben, kis, zöld utcácskákban sétálgatva, az ember naivan azt gondolná, hogy itt minden szép és jó, az utcák tiszták, a madarak csiripelnek és kék az ég, ez egyike a város azon részeinek, ahol (majdnem) minden rendben van. Gondolná ezt egészen addig, míg meg nem látja azt, amit én is, azt a parkolóautomatát, amire egy külön kis keretet helyeztek fel, nem más célból, minthogy reklám kerüljön rá. Egészen hihetetlen módon a keret szélesebb, mint az automata, így kétoldalt – egyébként teljesen ad hoc jelleggel asszimetrikusan – túlnyúlik az automatán.

Azon filózom, ezt vajon hogyan sikerült így, ebben a formában létrehozni, vajon volt egy pár maradék reklámtábla, amit nem tudtak hová tenni, és ez tűnt a legmegfelelőbb felületnek? Vagy esetleg csak simán elszámolták magukat? Nem hinném. Itt arról van szó, hogy a parkolóautomatára gyakorlatilag „kötelező” valamiféle reklámot elhelyezni – elvégre ebből komoly bevétel van - és az egyébként bizonyára nagyszerű szakembereink, reklám-tervezők és grafikusok könnyebben terveznek A4-ben, talán maga a reklám is hatékonyabb így, mint egy hosszú keskeny sávban. Bizonyára jobban eladható így a reklámfelület, de nem hipergáz ez???

Ez nemcsak ronda és ormótlan, hanem balesetveszélyes is. Sötétedéskor, vagy akár puszta figyelmetlenségből, könnyű nekimenni, kiszakíthatja a kabátot, sérüléseket okozhat.

És ha már ilyen szépen körbejártuk a kérdést, egy negyedmondatot a lábazatra is szánnék. Az automata egész egyszerűen egy kupac aszfalton áll, szinte látom is magam előtt, ahogy a melósok telepítik az „ojjektumot” , hogy „-Józsikám, boriccsá ide még egy kicsit!” - Józsi borít, és készen is van. Na úgy is néz ki.

_Manka 2011.03.12. 20:05

Bauhaus Budapest

Ezennel útjára indítjuk bauhaus sorozatunkat, mert a bauhaus szép, jó és mert Budapest bauhaus nagyhatalom. Noha nem sok nagyhatalmi pozíció van ebben, azért  lehetünk rá büszkék. Rengeteg szebbnél szebb bauhaus épületünk van, csábítják is a filmeseket, na meg persze az ingatlanvásárlókat, bérlőket. Sorozatunkban ismert és kevéssé ismert házakat keresünk fel, megnézzük, milyen állapotban vannak ma.

Ahogy az a bevezetőben is elhangzott, Budapest bauhaus nagyhatalom, mégis méltatlanul kevés szó esik erről az építészeti (és nem utolsó sorban formatervezési) iskoláról, mely a 20. század első évtizedeit fémjelezte és olyan magyar építészek, formatervezők alkottak maradandót ezen idő alatt, mint Moholy-Nagy László, Brauer Marcell, vagy épp a jelen cikk témájául szolgáló belvárosi lakóház tervezője, Gerlóczy Gedeon.

Az épület a belváros szívében, a Petőfi Sándor utca és a Haris köz sarkán áll, és valahányszor arra járok, mindig irigykedve nézem a szép ívű erkélyeket, a gyönyörű belső átjárót és arra gondolok, milyen szerencsés az, aki egy ilyen szép épületben lakik. A bauhaus jegyeit azok legszebb formájában viseli magán a ház: a finom ívű sarokmegoldás, az üveg erkélykorlát, de leginkább az emberléptékűség az, mely számomra a legmegragadóbb ebben az épületben. A ház még abból a szempontból is a szerencsés kevesek közé tartozik, hogy eredeti elosztásába harmonikusan illeszkedik a két utcafrontot visszafogottan egybefogó üzlethelyiség, ami lássuk be, ritkaságszámba megy manapság Budapesten.

A kép azonban sajnos mégsem teljesen tökéletes. Lelkesedésemmel egyenes arányban nő elkeseredettségem, amikor meglátom az átjáróban működő üzletek némelyikét, melyek a közelébe nem érnek semmiféle harmóniának, vagy az átjárót díszítő gyönyörű üvegtetőket és az esztétikusnak semmiképp sem mondható neon csöveket, melyek megvilágítják azokat. Természetesen nem azzal van a gond, hogy olyan elem kerül egy épületre, mely eredetileg nem volt ott, hanem annak módjával. A belvárosi üzletportálról lassan már mint szlogenről beszélhetnék, annyira jellegzetesen stílustalan és ízléstelen, és sajnos ebben az egyébként gyönyörű épületben sem találunk mást a fent említett utcafronti üzleten kívül. A már régen megszűnt utazási iroda, a használt ruhát (na jó, abból azért a „nívósabb” darabokat) áruló butik, a viszonylag kevés betérő vendéget fogadó, ám annál hangosabb pizzéria portálja semmiképp nem mondható esztétikusnak, ebből kifolyólag az épülethez, annak eredeti struktúrájához sem alkalmazkodik egyik sem.

A legbántóbb látvány mégis az átjáró gyönyörű üvegtetejét megvilágító neon áradat, mely minden oldalról körbefogja a három különlegesen szép, természetes megvilágítást nyújtó tetőrészt. Biztos lenne jobb, esztétikusabb, stílusba illőbb világítótest is, mely fényt ad amikor a természet szűkmarkúan bánik a napfénnyel; kár, hogy úgy tűnik, erre nincs igény vagy talán épp pénz.

Minden esztétikai melléfogást leszámítva, melyet az utókor követett el az épületen, Gerlóczy Gedeon, akinek nevét méltán viseli utca és kávéház is pár sarokra innen, gyönyörű, modern épületet tervezett, mely remélhetőleg nem csak számomra a belváros egyik büszkesége, hanem egyszer majd magyar és külföldi egyaránt felfedezi magának. 

Panka_ 2011.03.07. 09:15

Kulcslyuk

Jónéhány évvel ezelőtt, Gwen Stefani éppen aktuális klipjét látva a tévében, hirtelen felfigyeltem: Jé, hiszen ezt itt forgatták a Budapesten! Egyes felvételeket láthatóan a várnegyedben forgattak, más képeken tökéletesen felismerhető a nyugati pályaudvar, a jellegzetes szürkéskék MÁV vonatokkal. Egy következő pillanatban díszes, fehér-arany barokk termet látunk, ezt nehéz hová tenni, első ránézésre egy egész más helyszínnek tűnik. Majd ugyanebben a rejtélyes díszes teremben az eddig zárt ajtó már nyitva van, mögötte feltűnik a pályaudvar és a vonatok. Mindez hihetetlen látványt nyújt, egyszerre realisztikus és mégis teljesen irreális. Vajon van egy ilyen szépséges díszterem a nyugatiban? Vagy csak a klip kedvéért rendeztek be egy stúdiót és úgy vágták össze, hogy olyan hatása legyen, mintha ott lenne a pályaudvaron?

Valahogy hosszú időre meg is felejtkeztem a dologról, mígnem néhány hónapja valahogy ismét felvetődött bennem a kérdés, és eldöntöttem, utánajárok ennek a dolognak. Elsétáltam hát a nyugatihoz, hogy saját szememmel lássam, van-e ott bármi olyasmi, ami erre alkalmas lehet.

Kívülről közelítettem meg a helyszínt, és az oldalsó parkoló mellett, a pályaudvar épületéhez kapcsolva, annak szerves részeként, mégis külön, egy kis pavilont figyeltem meg, oszlopos, fedett terasszal, kerítéssel elkülönített kis kertecskével. Ezzel egy vonalban, bent a pályaudvar területén, észrevehető, hogy az egyik nagy faajtó díszesebb, mint a többi, és felette egy márványtáblán arany betűkkel felirat szerepel: VIRIBUS UNITIS. Ez, mint később megtudtam I. Ferenc József császár mottója volt, és annyit tesz latinul: egységben az erő. Az ajtó kulcslyukán bepillantva az utolsó kételyem is eloszlott, ott láttam a klipben szereplő fehér arany dísztermet teljes valójában. Amikor azután a neten is utánaolvastam, megtudtam, amit már sejtettem, hogy ez a pályaudvar királyi várója. Belső kialakítása historizáló bécsi barokk stílusban történt, amely elüt a pályaudvar franciás stílusától. A termet legutóbb úgy harminc éve restaurálták, eredeti berendezése, kandallóval, tükrökkel, máig fennmaradt. Az épület ezen része az év nagy részében zárva tart, filmesek, az Orient expressz nosztalgiajáratának utasai számára, és néhány kivételes alkalomkor azonban megnyitják kapuit.

 

 

Forrás:

www.en.wikipedia.org

www.hu.wikipedia.org

www.nol.hu

Panka_ 2011.03.05. 19:55

100 éves házak

100 éves házak lakóiról olvashattok egy írást az origo.hu oldalán …

_Manka 2011.03.02. 10:13

Kirakat

A belvárosban sétálva talán már Nektek is feltűnt, hogy milyen szép épület is áll a Nagymező utca és az Andrássy út sarkán. A ház maga nincs a legjobb állapotban, ahogy nagyon sokra még az Andrássy úton, úgy erre is ráférne egy alapos felújítás. Panka néhány héttel ezelőtt írt a Radnóti Színháznak is otthont adó szomszédos épületről, annak is gyönyörű kapujáról, én azonban ezúttal egy kevésbé szép és még kevésbé esztétikus mozzanatra szeretném felhívni a figyelmeteket a már említett sarokházzal kapcsolatban.

Nem is olyan régen még itt működött az Alexandra Könyvesház antikváriuma is, mely azóta sajnos megszűnt, ennek ellenére úgy gondolom, érdemes néhány szót szólni a képen látható, egykor az antikváriumhoz tartozó kirakat alatti falrészről. Sajnos, tapasztalataim szerint ez egy igazi magyar sajátossága a műszaki megoldásoknak, sehol máshol nem láttam még hasonlót. Azt gondolom, senki sem vitatja, hogy adott esetben szükséges bizonyos elérhetőséget biztosítani az elektromos, csatornázási és egyéb műveknek, de egész biztos, hogy van ennek egy picivel kifinomultabb módja is. Rendkívül eredeti és egyben különösen viccesnek ötletnek tartom a kis piros lakatot, mely egészen sejtelmessé teszi ezt a nagy, szürke bádogkaput, egészen izgatott lesz tőle az ember, vajon mit is rejt a mély. Az utóbbi években igencsak hányatott sorsú Nagymező utca is áldozatul esett a vad díszkövezésnek, és ez alól természetesen a „kapucska” előtt elterülő, bádog és beton kevésbé harmonikus elegyéből alkotott fedél sem kivétel, mely szintén a mélybe vezet, a kérdés csak az, miért pont így? És ha ez nem lenne elég ok a tűnődésre, akkor csak egy pillantást kell vetni a fém ajtó melletti hatalmas mészkő tömbre, mely elég esetleges pozícióban várja sorsa jobbra fordulását, mert nyilván a nagy munkálatok során valahogy kikerült a helyéről és azóta nem sikerült azt helyrehozni, a helyére tisztességesen visszatenni. Pedig a „műszaki káosztól” eltekintve a kirakat szép és igényes. Egyszerű, visszafogott fémszegély keretezi a hatalmas üvegtáblákat, az egykori antikvárium kirakata pedig sok néznivalót nyújtott az arra járónak. Persze, felvetődik a kérdés, hogy egy magát igényesnek mondó/gondoló, a kultúra egyik legfontosabb szimbólumát propagáló üzlet miért is nem tartja fontosnak, hogy ne csak belülről legyen igényes és esztétikus, hanem figyeljen jobban arra, mivel is találkozik először a vásárló, amikor a kirakatot nézegetve egyben arra is koncentrál, hogy nehogy hasra essen a fogantyúk, ajtók és fedelek kavalkádjában. Pedig szerintem az igazi igénysség valahol itt kezdődik.

Panka_ 2011.02.28. 08:00

Alul járó

Nem mindig könnyű az elmúlt évtizedek funkcionális építészetét megítélni, egy azonban biztos, ennek is megvan a maga esztétikuma és stílusa. A budapesti aluljárók többsége a hetvenes években épült, különösebb építészeti értékkel nem bírnak, azonban szerves részét képezik a városnak. A kialakításuk nyilvánvalóan a funkciónak lett alárendelve, szerkezetük és formaviláguk végletesen egyszerű, burkolatként pedig általában strapabíró márványt és gránitot, helyenként mozaikot kaptak. A feljáróknál falra helyezett táblák mutatták, és mutatják ma is, hogy melyik lépcső hová is vezet.

Nos, szépek talán sosem voltak, de ma kifejezetten csúnyák. No nem az eltelt idő okozta amortizáció miatt, hanem tudatos emberi tevékenység folytán. Lassanként az üzletek, reklámtáblák veszik át a terepet, a vizuális szemét mindent eláraszt. Bármerre nézünk, boltok portékáit látjuk, tiritarka sálakat, táskákat, műanyag lábra húzott nejlonharisnyát, de még kisszéket, sőt használatban lévő felmosóvödröt is, mindezt egymás hegyén-hátán, az összkép inkább emlékeztet egy piacra, mint egy aluljáróra. A legzavaróbb talán az, hogy az árusok az üzleten kívül is felaggatják termékeiket, tábláikat, kitolják gurulós kínáló pultjukat, visszataszító zsibvásárt teremtve ezzel.

A felfordulást fokozza, hogy a szabad falakat reklámok borítják, plakátok, matricák, sőt, külön erre a célra készült fém állványokat láthatunk, melyek újabb reklámokat hordoznak, nincs egy szabad folt sem, mintha irtóznánk az üres felületektől.

A legtöbbünk talán azt gondolja, ez csak egy aluljáró, na és? Miért olyan nagy ügy ez?

Azért, mert az aluljárónak így pont az eredeti funkciója vész el, azaz a gyalogosközlekedés, és az ehhez szükséges információk megjelenítése. A tájékoztató jellegű táblákat, hogy melyik feljárat melyik utcához vagy járműhöz vezet, ebben az elképesztő vizuális káoszban alig-alig vesszük észre, ráadásul pont azok kerülnek hátrányba, akiknek a tábla fontos információval szolgál, akik nem ismerik az adott aluljáró szerkezetét.

Azért, mert még ha nem is tudatosul bennünk, a rengeteg kusza és felesleges részlet látványa fárasztó és nyomasztó, rontja a közérzetünket.

És végül azért mert, rombolja vizuális kultúránkat. Lehangoló, hogy lassan már fel sem tűnik, mennyire kusza, ronda és kaotikus mindez.

Nem az üzletek és az árusok ellen van kifogásom, sőt. Az archív fotón lévő virágos és újságos portáljai egyszerű üvegkirakatok, mely mögött minden jól látható, a bejárat felett egyetlen lényegre törő felirat van: „hírlap” vagy „virágért”. Mennyivel szebb, hívogatóbb és kellemesebb volt! Nem hinném, hogy a szépre való igény és a környezetünkről való felelős gondolkodás rendszerfüggő lenne. Nem lehetne ezt ma is így, egyszerűen és tisztán?

 

Forrás:

www.fortepan.hu

_Manka 2011.02.25. 06:01

Pesti erkély 2

Nem is olyan régen írtam először az erkélyről, mint tipikus magyar jelenségről, már ami a kihasználást illeti. Akkor a Király utca egyik műemlék házának igencsak egyedi módon értelmezett erkélyét vettem górcső alá, ezúttal pedig egy valamivel megosztóbb jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.

A ház, melynek erkélyeiről beszélek, az előző írások tárgyaihoz hasonlóan a pesti belvárosban áll, vörös dísztégláival, szépen gondozott külsejével kellemes, egységes látványt nyújt. Mégis, ha az első benyomásnak befolyást nem engedve alaposabban megnézzük az épületet, rögtön szembe ötlik az erkély kérdés egy újabb, jellegzetes példája. A kép háromféle elgondolást tükröz, melyből talán a legalsó a legellentmondásosabb, épp ezért ez az, amiről bővebben szólnék. Ez az erkély azért is lehet sokunk számára megosztó, mert egyfelől megvalósítja azt, ami szerintem egy erkély alapfeladata, vagyis elérhető közelségbe hozza a természetet a négy fal és korlátozott négyzetméter közé szorított városlakóhoz, teret adni a kikapcsolódásra, pihenésre, viszont olyan sok helyen találkozunk ilyen és ehhez hasonló megoldásokkal, hogy szinte hozzászoktunk már, és sokunkban talán fel is vetődik a kérdés, mi is ezzel a baj!? Hát az, hogy az erkélynek épp az előbb említett érvek adják az alapfunkcióját, a sárga hullámpala azonban pont ezt az idill rombolja le. A korlátot virág díszíti, ami minden erkélyes városlakó számára követendő példa lehetne, de az itt lakó a rejtőzködésnek olyan formáját választotta, ami semmilyen józan érvvel nem megbocsátható vagy elfogadható. Ha emlékeztek, a sorozat első cikkében szereplő erkélynél pont az volt elképesztő, hogy annak tulajdonosa velünk, járókelőkkel megosztotta mindennapi életének legapróbb mozzanatát is, a mostani a mostani fotón szereplő erkélynél viszont pont az ellenkezőjét láthatjuk. A nem is olyan kis balkon tulajdonosa szemérmesen elrejti mindazt, amiről úgy gondolja, nem tartozik a nagy nyilvánosságra amivel alapjában véve nem is lenne baj, de a mód, ahogy ezt teszi, nem kevés kivetnivalót hagy maga után. Mert kérdem én, miért kell sárga hullám palával körbebástyázni egy egyébként valóban egyszerű, de a ház karakteréhez tökéletesen illő, kovácsoltvas korláttal ellátott erkélyt!? Ez ízléstelen és olcsó megoldás. Kár érte, mert egyébként a képen látható három erkély közül egyedül ezt díszíti virág, szerencsére nemcsak az ott lakók, hanem a járókelők örömére is. A rejtőzködésnek persze vannak még remek példái, a gyékénnyel körbetekert erkélykorláttól a beüvegezett, leredőnyözött variációig, melyek mindegyike tartogat valami meglepetést és biztosítanak bennünket arról, hogy az emberi találékonyság és a magyar „buhera szellem” nem ismer határokat!

Aki teheti, használja ki az erkély Isten adta lehetőségét és becsülje meg ezt a remek találmányt, ezt a pici szabad teret, mely itt a belvárosban kínál néhány négyzetméternyi zöldet a természetből!

Panka_ 2011.02.22. 08:10

Kapu-alj

Kevés olyan hely van a városban, amely ennyire ambivalens érzéseket ébresztene bennem, mint a Király utca 21. Évekkel ezelőtt, erre sétálva benéztem a nyitott kapun, és egy csodás, titokzatos, kicsit párizsias, kővel lerakott öreg udvart pillantottam meg. A kissé málladozó falak, levendula színű spaletták és néhány, csak úgy magától odanőtt növény tovább fokozták ámulatomat. Arra is élénken emlékszem, hogy rögtön ezután a kapura, majd a ház homlokzatára tévedt a tekintetem, és hogy az éles kontraszt mennyire elborzasztott. Azóta ha arra járok, a dolog meglepetés mivoltát leszámítva, mindig ugyanaz játszódik le bennem.

A ház műemlék - ahogyan a tábla is mutatja - 1833-ban épült, Pollack Mihály tervei szerint. A Népszabadság Online egyik cikkében is említik, egyike azon Erzsébetvárosi ingatlanoknak, melyeknek eladása kapcsán a főügyészség is nyomozást indított. Jelenleg bérlők lakják, önkormányzati tulajdon.

Az épület néhány éve felújításra került, sajnos csak a földszinten, az emeletekre valószínűleg már nem jutott pénz, és ahogy elnézem, a régi fakaput sem sikerült teljesen használható állapotba hozni. Bizonyára ezért került oda az a sötétbarna a vas kapuzat, amelynek a színe a ház többi színéhez sehogyan sem passzol, pedig választhatták volna az eredeti kapu kékesszürke árnyalatát, vagy egy, a homlokzaton már jelenlévő színt. Alulra egy sűrűbb háló került, talán a lábbal való nyitást/csukást megkönnyítendő, de ha már erre feltétlen szükség volt, szerencsésebb lett volna azt a kapu teljes széltében feltenni. A rozsdásodó reklámgyűjtő doboz tovább rontja az összképet, nem is értem, miért nem szedte még le senki (láthatóan már a szórólapot sem teszik bele).

Ami a homlokzatot illeti, némi gondosság itt is jót tett volna. A gázművek azonosító tábláját nyilván kötelező feltenni - bár ez is csak a szokásos magyar agymenések egyike lehet, mert külföldön ilyen ronda táblákat én nem szoktam látni - de ha már muszáj, biztos lehetett volna neki ennél szerencsésebb helyet találni, ha máshol nem, hát a kapu belső peremén. A graffiti tényleg nem a ház bűne, és a koszorút is valószínűleg csak egy tréfás figura dobta fel a zászlórúdra, attól még ugyanúgy, mint a reklámgyűjtőt, ezt is le lehetne szedni.

Visszatérő érzésem, hogy valami szép enyészik itt el szép lassan, észrevétlenül, pedig odafigyeléssel, megfontolt kiadásokkal, na meg némi takarítással az épület ma is méltó lehetne egykori tervezőjéhez. Ha egy szép nyári délutánon a Király utcában sétáltok, nézzétek meg ezt a házat és kukkantsatok be az udvarba is, érdemes.

 

Forrás:

www.nol.hu

_Manka 2011.02.18. 15:31

Párizs Pesten

Akárhányszor a Belvárosba vezet az utam, ott is a Kammermayer térre, mindig úgy érzem, hogy „hát igen, ilyen lehet Párizs … „ Mert bár még sosem jártam a francia fővárosban, pont ilyennek képzelem azt; ilyennek látom filmeken és képeken, ezt sugallják a kis utcák, a tér és leginkább a Gerlóczy kávéház, mely könnyed, mégis méltóságteljes épületével meghatározza egész környezetét.

Maga az épület egységet és finom városi eleganciát sugároz, nyugalmat és mégis egyfajta bohém jókedvet áraszt. Emlékszem, néhány éve még csak a kávéháznak otthont adó földszinti rész volt sárgára festve, ami lássuk be, nem épp a legjobb megoldás, de valahol tükrözi a mi annyira magyar látásmódunkat: amit nem látunk, nincs, ergo nem is zavar bennünket. Felfelé ugyanis sosem vagy csak nagyon ritkán nézünk, sajnos nagyon sokan járunk tekintetünket a földre vagy épp csak szemmagasságba szegezve. Ez ugyan nagyon sok borzalomtól megkímél minket, megfoszt viszont néhány igazi szépségtől; mert bizony a bokazoknit idéző épület-festészeti megoldás már a múlté. Az azóta az egész épületet magáénak mondható és felső emeletein szállodaként funkcionáló Gerlóczy, immár szépen felújítva, tényleg megér egy alapos szemlét. Nagyon szép és ízléses a klasszikus sárga-barna színválasztás, mely finoman kiemeli az épület díszítőelemeit, a házon körbefutó aranybetűs cégér pedig mind külsőleg, mnd pedig funkciójában finoman ketté osztja az épületet. Az én külön kedvencem azonban a kovácsoltvas korláttal díszített erkély, ahonnan ugyan nem látszik sem a Parlament, sem a Bazilika (merthogy az ide látogató turista leginkább erre a kettőre kíváncsi), viszont különleges hangulattal ajándékozza meg az itt megszállót.

Legyen az egy nyári hétköznap nyüzsgő sokadalma, vagy egy hideg téli vasárnap csendes merengése, a Gerlóczy mindig tartogat az arra járónak valami különlegeset: egy kis Párizst Pesten.

süti beállítások módosítása