Panka_ 2011.06.06. 08:35

Pankalak

Időnként annyira szép házakat lát az ember, hogy nyomban beköltözne, még ha csak egy hátizsákot vihetne magával, akkor is. Van egy pár ilyen csoda a városban, és hogy megosszuk veletek, új rovatot indítunk, aminek váltakozó címe lesz, Mankalak, illetve Pankalak, így mindketten közszemlére bocsájthatjuk ház-szerelmeinket. (Előre bocsájtom, nem lesz belőlük túl sok.)

Íme az első, a második kerületből.

Mikor először ráleltem, azonnal beleszerettem, majd elfelejtkeztem róla, hol is volt ez a gyönyörű ház, és hosszú séták során kerestem újra meg újra. Nemrég végre ismét rátaláltam, ezúttal már jól bevéstem az agyamba az utcát.

Az egész úgy ahogy van, meseszép, itt még a sárga sem zavar, egyrészt mert kellően fakó, másrészt meg mert illik az épülethez. A villa mérete pont jó, se nem kicsi se nem túl nagy, és a stílusa is hasonlóan kellemes, épp elég elegáns, de még véletlenül sem hivalkodó. Kiegyensúlyozott arányok, franciaablakok, légies kis erkélyek, ütött-kopott, eredeti spaletták. Az egész úgy ahogy van, kopottasan imádnivaló, én bizony örömmel laknék itt … és a függönyöket kívülről meglesve, úgy látom, hogy a szerencsések akik lakják, szintén tisztában vannak vele, otthonunk mekkora kincs.

A bejegyzés trackback címe:

https://bpmetropolis.blog.hu/api/trackback/id/tr782959277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása